Sárosi Csilla: A panaszkodást mindig meghagyom másoknak

Megtanultam a jég hátán is megélni és élvezni az életet nem aggódva azon, hogy mi lesz a jövő héten vagy a jövő hónapban.


Kedves Csilla, te vagy az első riportalanyom, nem csak a blogon, hanem úgy összességében. Izgulsz? Mert én nagyon! Bemutatnád kérlek magad az olvasóknak? Mit lehet rólad tudni?

Sziasztok!
“She has a gipsy heart to blame, she was born to leave” – talán ezzel tudnám jellemezni magam, mert minden benne van ami én vagyok. 28 éves vagyok, most már Budapesten élek, 6 évnyi kalandozás után költöztem vissza Magyarországra tavaly novemberben. A kalandozásokat a mai napig sem fejeztem be, de most már azért igyekszem az ország határain belülre szorítkozni. 🙂

Tudom, hogy évekig dolgoztál külföldön. Az otthontól távol lenni minden embernek megpróbáltatás. Milyen érzés volt a családodat, barátaidat hátrahagyni?

Aki nem élt huzamosabb ideig külföldön annak nehéz lehet elképzelnie, hogy mindenkit hátra kell hagynia aki eddig a világát jelentette. Kezdetben még jól bírod a gyűrődéseket, aztán idővel rádöbbensz, hogy hiába játszod el az erős és független embert, igazából nagyon egyedül vagy. Senki sincs ott veled, hogy fogja a kezedet, vagy átöleljen egy nehéz nap után. Manapság persze már könnyebb az internet adta kommunikációs lehetőségek miatt, de közel sem ugyanaz.

Mi volt az első külföldi munkád? Tudatosan kerested a lehetőséget, vagy valaki megkeresett az ajánlattal? Hol találkoztál ezzel a lehetőséggel?

Az első igazi külföldi munkám Cipruson volt egy 5 csillagos hotel bár részén mint felszolgáló. Az akkori barátom akkor már jó ideje külföldön dolgozott, és miután rájöttünk, hogy nem tudjuk tovább fenntartani a párkapcsolatunkat, én sem akartam többé Magyarországon maradni. Úgy gondoltam, hogy majd a tengerpart, az új környezet segíteni fog abban, hogy tovább lépjek, és így is lett.. 😉 Igazából, amint megszületett bennem ez a gondolat, már aznap éjjel elküldtem az önéletrajzomat egy közvetítő céghez és napokon belül már ott ültem az előválogatón. Onnan pedig már csak hetek kérdése volt, hogy mikor indulhatok. Soha egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy nem fog sikerülni, így a győztesek nyugalmával készültem az előttem álló “új életre”.

Miután megízleltem az önállóság érzését, egyre többet szerettem volna látni a világból, és ugyanezen cégen keresztül szerződtem el egy luxus óceánjáró hajóra, szintén felszolgálónak. Senkit nem szeretnék illúziókba ringatni, az egy teljesen más élet, és aki hajóra készül, fel kell vérteznie magát. Az első szerződésemnél 6 kg-t fogytam 4 hónap alatt, azért mert a szünetek alatt inkább elmentem aludni a kabinomba semmint ettem volna. A feszített munkatempó, a folyamatosan cserélődő kollégák és supervisorok, a folyamatos ellenőrzések rettenetesen kimerítőek tudnak lenni. No meg persze a napi 12-14 óra munka is… Ma már persze csak a szép emlékekre gondolok vissza, de akkor, ott 22 évesen 4 hónap után felálltam és hazarepültem.

Bár a hajós élet tetszett, én tudtam, hogy sokkal több van bennem ennél, így tettem még egy próbát és jelentkeztem Észak Amerika egyik legnagyobb galériájához, mint utazó “art dealer”. Rengeteg Skype interjú előzte meg magát a kijutást és hajóra szállást megelőzően egy több hetes tréningen kellett részt vennünk. Emlékszem az alatt a pár hét alatt annyira összekovácsolódtunk, hogy sírva szálltam fel a Fort Lauderdale felé tartó járatra…. akkor még nem is sejtettem, hogy életem egyik legjobb döntése volt.

Nem volt benned kétely a munka valódiságát illetően? Milyen félelmeid vagy fenntartásaid voltak?

Amikor harmadjára indultam neki és közvetlen a galériához jelentkeztem, akkor már egy csepp félsz sem volt bennem, maximum izgalom. Mivel én akkor feltettem mindent arra, hogy sikerül elvégeztem a képzést, és leszerződtetnek, így nem engedtem meg magamnak a “mi van, ha megbukom”, “mi van, ha hazaküldenek” gondolatokat. Persze amikor ott voltam és a saját szememmel láttam, hogy bizony hullanak az emberek körülöttem, akkor már kezdtem érezni a tétjét. Minden éjjel hajnali 3-ig tanultunk és hajnali 5-kor keltünk, hogy még reggeli előtt átnézhessük az anyagot. A képzés alatt random megmérettetések voltak, ha nem voltál felkészülve kellően, félő volt, hogy csomagolhatsz.

Mi a hivatalos szakmád? Hasznát vetted az itthoni iskolai végzettségednek? Volt lehetőséged felmérni, hogy a magyar közoktatásban megszerzett tudás mennyire állja meg a helyét a nagyvilágban?

Gimnázium után közgazdászatot kezdtem el tanulni, de nem ez lett a szakmám végül.  Az az igazság, hogy sok helyen külföldön nem nézik a papírt, hanem a valós tudásodat mérik fel inkább. Hiába villog valaki, egy felsőfokú nyelvvizsgával, ha nem tud folyékonyan elmondani egy mondatot.

A tapasztalat és referenciák én úgy érzem, hogy fontosabbak voltak az én esetemben.. Én mindenhol alulról kezdtem, évek alatt lettem Galéria Manager. Időközben tanultam ki a “szakma” csínját-bínját és jutottam el oda ahova.

Valójában mennyit látsz a világból egy ilyen út során? Mik a munkakörülmények, hogy néz ki egy nap a hajón?

Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen kivételesen jó munkám volt. Mivel értékesíteni, csak akkor lehetett amikor a hajó vízen volt, így amikor kikötöttünk én szabadon mozoghattam a “port”-okban. Hajón egy bizonyos társadalmi hierarchia működik, és minél magasabb a pozíciód annál több előnyre tehetsz szert. Míg pl. a felszolgálók, szobalányok nem vegyülhetnek el a vendégtérben és nem vehetik igénybe a vendégek kényelmére létrehozott kényelmi szolgáltatásokat (SPA, éttermek, mozi) addig aki egy magasabb pozícióban van igen. Sokszor kuckóztunk be a fedélzeten popcornnal a kezünkben szabad ég alatt óriás kivetítőn nézni a mozi filmeket, vagy szabad estéken élveztük a gourmet éttermeket a hajón.

Míg sokan évekig ugyanazokra az útvonalakra kapnak szerződéseket én ebben is szerencsés voltam, mert Közép Amerika és a Bahamák után majd fél évet töltöttem Ausztrália és Új Zéland partjainál, majd 8 hónapot Korea, Hong Kong, Vietnám és Japán vizein. Szivacsként szívtam magamban a kultúrát, és míg a Bahamákon inkább a buliké volt a főszerep itt mindent bejártam, mindent megnéztem és  kipróbáltam. Beöltöztünk gésának, vagy épp a tókiói hatalmas vásárnegyedben vesztünk el.

Az óceánjárókra cég szerződteti a munkavállalókat. Hogy történik a fizetés? Ilyen esetben melyik államnak kell adózni? El tudod költeni, amit keresel? Inkább úgy kérdezem, hogy vannak kiadásaid az út során, vagy megmarad a kereseted?

Aki ügyes az meg tudja oldani, hogy teljes egészében “megmentse” a fizetését hiszen az ellátásért és szállásért nem kell fizetni. Azonban 8-10 hónap sok idő és muszáj kiereszteni a gőzt, jól esik néha vásárolni ha kijutsz egy két “port”-ba, begyűjteni pár szuvenírt, ajándékot, vagy csak kényeztetni magad a kemény munkáért.

Van ennek a típusú munkának “szavatossági ideje”? Értem ezt úgy, hogy mennyi ideig lehet bírni ezt az életmódot? És ha már szavatossági időről beszélünk – létezik egy ki nem mondott korhatár, ami fölött már nem szívesen alkalmazzák az embert?

Ezt mindenkinek saját magának kell eldönteni véleményem szerint, hogy tudja miért csinálja, ne veszítse a célt szem elöl. Aki egyszer belekerül ebbe az életformába nagyon nehéz kiszállni. Az ott megélt dolgokat itthon nem érti rajtad kívül senki, nehéz visszaállni a valós életre hiszen mondjuk ki, az úszó városok olyanok mint egy lebegő álomvilág. A kabinodtól a “munkahelyedig” 2 perc séta vezet, bármikor amikor megéhezel a cantin ajtaja nyitva áll, a crew bárban a vodka szóda csak 2 dollár 50 cent és valaki mindig kapható lesz egy kareoke estre.

Én rengeteg idősebb embert ismertem meg ezeken a hajókon akik már 20-25 éve szolgálnak fel vagy húzzák az ágyneműt, hogy egy jobb életet teremtsenek az otthon hagyottaknak, és hogy majdan az ő gyerekeiknek ne kelljen… Ha meg tudod szokni ezt a zárt életformát és van benned szufla, kellő alázatosság és fegyelem akkor hosszú évekig is lehet csinálni.

Sok féle nemzettel volt lehetőséged megismerkedni. Milyen az élet, ha ennyire különböző kultúrákból származó embereket a nap 24 órájában összezárnak? Szövődnek mély barátságok? Mennyire könnyű a konfliktusok kezelése?

Fantasztikus! A legjobb barátom akivel azóta is minden nap beszélünk sőt már látogatott is meg, ő a főnököm volt egy chicagói lány, de a kedvenc munkatársammal egy puertó ricói sráccal is tartom a kapcsolatot. Amíg együtt éltek és dolgoztok sokan a világodat jelentik, aztán a legtöbb barátság elhalványul. Hajón nincs helye az ellenségeskedésnek, hiszen együtt éltek, egy célért dolgoztok és együtt töltitek a szabadidőtöket is.

Ilyen hajtós és pörgős közegben valahogy le kell vezetni a feszültséget. Sport, bulik, szex? Kialakul komoly szerelem, esetleg csak fellángolásokra van idő? Szabad egyáltalán az ilyen típusú közeledés, vagy rossz szemmel nézi a munkáltató?

Én tudatosan határolódtam el az érzelmi függőségtől, hiszen tudtam hogy ha a szerződésünk lejár ki ki megy amerre lát. Persze vannak ellenpéldák is, ismerek házaspárokat akik hajón találkoztam és azóta is együtt szelik az óceánt, viszont ehhez nagyon nagy elköteleződés kell. Én a 20-as éveim elején élvezni szerettem volna inkább az életet amit választottam magamnak. Sokszor szerveztek a hajón különböző esteket, kvízeket, játékokat, mozi esteket. Lehetőségünk volt a fakultatív programokra is elmenni, delfinekkel úszni, vagy kis kengurukat etetni. Ha szét tudja az ember választani a magán életet a munkától akkor egy jó kapcsolat csak segíthet átvészelni a nehéz időszakokat de az alap szabály nálam mégiscsak marad a házi nyúlra nem lövünk. 😉

Ha külföldi munkáról beszélünk, nem kerülhetjük meg a politikát. Az akkor aktuális terrorcselekmények milyen hatással voltak rád és a környezetedre? Országonként mit tapasztaltál, hogy kezelik az emberek az ilyen szituációkat?

Szerencsére amikor én hajóztam még nem volt ennyire jelen, legalábbis nem a felszínen a terrorizmus és a következményei. A legnagyobb fenyegetettséget a kalózok jelentették akik néha felbukkantak de végül sosem érték el a hajóinkat.

Úgy tudom az óceánjáró után más területen is kipróbáltad magad. Mivel foglalkoztál még? Hol tartózkodtál huzamosabb ideig?

Már említettem, hogy Cipruson éltem és gyakorta tértem vissza a hajós korszak után ide egy-egy nyárra ha melegre vágytam és a tengerre. Viszont mivel egy üdülő szigetről van szó, a legtöbb munka csak szezonális jellegű, ezzel számolni kell. De aki szorgos hangyaként dolgozott a nyáron az télen nyugodtan hegedülhetett. Emellett Angliában is éltem még egy évet, ahol egy online shop ügyfélszolgálatán dolgoztam. Mindegyik munkahelyem kihívás volt az elején, azonban mérhetetlen tudásra tettem szert mindenhol ami úgy érzem csak segített az évek során.

Mik a legkedvesebb emlékeid? Hova térnél vissza és miért?

Őszintén szólva, dolgozni már sehova. Én tudatosan választottam a 20-as éveim elejét arra, hogy felfedezzem a világot, tapasztalatokat és élményeket gyűjtsek, hogy amikor eljön az ideje, hogy megvessem a lábam ne érezzem úgy, valami kimaradt az életemből. Nem tudnék egy élményt kiragadni a sok közül, puszi egy babakengurútól, egy délután gésaként eltöltve vagy kókuszvizet iszogatni a vietnámi tengerparton…mind mind nagyon kedves emlék számomra.
Nyaralni ha választhatnék Tokióba mennék vissza, az az hely ami annyira megfogott, hogy  azóta sem nagyon engedett el.De egyszer szívesen hajóznék is mint vendég. 😉

Sokan véglegesen hagyják el Magyarországot, vagy csak látogatóba járnak haza. Te miért döntöttél úgy, hogy visszaköltözöl?

Én mindig is tudtam, hogy egyszer eljön az ideje, hogy hazaköltözzek, hiszen elképzelni sem tudnék nem magyar párt magam mellé. Ha egyszer családom lesz is itt szeretném ha felnőne a gyerekem és megismerné ezt a hihetetlenül gazdag és csodás kultúráját Magyarországnak.

Sok sztereotípia él a köztudatban a külföldi munkákról, főleg a fiatal, csinos nők külföldi munkavállalásáról. Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban? Hazatérve vagy kintléted során értek atrocitások?

Azt gondolom, hogy aki hajón dolgozik azért kiesik ebből a negatív besorolásból. Én tudatosan alakítottam úgy az emberi kapcsolataimat is, hogy senkinek ne legyen félreérthető, és sosem volt titok, hogy épp hol dolgozom és mit csinálok. A negatív kommentek inkább irigységből születtek, én pedig azzal sosem foglalkoztam. Mindenki előtt nyitva áll a kapu, hogy azt az életet élje amit szeretne.

Milyen fejlődésen mentél át mentálisan, érzelmileg és személyiségileg? Voltak ennek a fejlődésnek érezhető szakaszai, vagy huzamosabb itthonlét után csengett le benned? Beszélhetünk valamilyen területen akár leépülésről is?

Megtanultam a jég hátán is megélni és élvezni az életet nem aggódva azon, hogy mi lesz a jövő héten vagy a jövő hónapban. Sehol sincs kolbászból a kerítés, és mindenhol farkastörvények uralkodnak és muszáj megtanulod hogy kell kiállni magadért és a saját igazadért, mert senki más nem fog. Semmiért sem adnám ezeket az éveimet, ha nem éltem volna át ezeket a dolgokat nem ugyanaz az nő lennék mint most.

A magánéletedre milyen hatással volt ez a pár év? (hónap?)

Az érdekemberek eltűntek az életemből, és tisztán láttam, hogy ki az akikre valóban számíthatok.Az értékes emberi kapcsolatoknak én úgy gondolom, hogy nem árt idő és tér.

A családod, barátaid hogy alkalmazkodtak a hiányodhoz? Volt olyan emberi kapcsolatod ami érezhetően javult, esetleg megromlott a távollétednek, vagy egyéb, ezzel kapcsolatos behatásoknak köszönhetően?

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az igazi barátaim végig mellettem álltak, volt aki meg is látogatott amikor érezte, hogy már kezdek belefásulni a kinti télbe. Habár én mindig nagyon független voltam, korán megtanultam, hogy igazából csak én vagyok magamért, jól esett a tudat, hogy tudtam hazavárnak. Nem érzem úgy, hogy akikkel tényleg fontos kapcsolatot ápolok, bármi megváltozott volna.

Itthon milyen területen dolgozol? Szeretnél váltani? Tudom, hogy készülsz továbbtanulni. Mesélnél erről?

Jelenleg egy nagy cégnél dolgozom operátorként amit nagyon élvezek. Hosszú évek pörgése után jól esik most egy nyugodt életvitelt élni. Nem gondolkozom váltáson, de tanulni mindenképp szeretnék, hiszen ha valamit megtanultam az az, hogy soha nem tudhatod mit hoz a holnap. Nem túl távoli jövő még egy nyelvvizsga és a fogtechnika is érdekel.

Milyen ambícióid, terveid vannak a jövőt illetően? Szoktál előre tervezni?

Egy ideje már nem tervezek előre, csak belátható időre. Sosem lehet tudni mit hoz a holnap, inkább megpróbálom kiélvezni az adott pillanatot és a legtöbbet kihozni belőle.

Most, hogy újra itthon vagy könnyen megtaláltad a helyed? Hasznát vetted a kint tanultaknak?

Szerencsére mindig úgy alakultak a dolgok, hogy valakinek szüksége volt rám, így hazatérésem után sem unatkoztam egy percre sem. Furcsa volt visszaszokni a lassabb életritmusra, de azért nem panaszkodom. 😉 Azt mindig meghagyom másoknak.


Csilla laptopját a sok-sok emléket őrző fotóval sajnos ellopták, ezért a social oldalakról tudott csak néhány képet megmenteni.  A képek minősége nem tette lehetővé, hogy teljes méretben tudjuk megmutatni Nektek, de így is kaptok egy kis ízelítőt a kalandokból 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.